Nem minden hős visel köpenyt.

Van, akinek a cipője kopog.

Üdv az oldalamon!

Kristóf Eszter vagyok, szövegíró, turisztikai újságíró, blogger.

Turisztikai újságíróként a Csodahelyek.hu weboldal főszerkesztésével foglalkozom, emellett írásaimmal a Szállás.hu blogját is igyekszem színesíteni. A nyomtatott sajtó sem áll távol tőlem, büszke vagyok arra, hogy a Mahart PassNave negyedéves utazási magazinját, a Hajónaplót a pandémiát megelőzően én írtam és szerkesztettem, emellett 2021 októberétől felelős szerkesztői minőségben készítem településünk havilapját. 

Szövegíróként weboldalak szövegezésével és online tartalomkészítéssel foglalkozom, 4 éven keresztül pedig a rádiózás is része volt az életemnek. 

Ahhoz, hogy mindig a legjobb formámat nyújthassam, futok, úszom, bringázom és túrázok, eközben az ország legszebb tájait is megismerhetem közelebbről egy kutyás túra vagy akár egy hajókirándulás során. 

Hiszek abban, hogy a jól megírt szövegnek elsöprő ereje van. Az általam leírt betűk életre kelnek, egyediek, és azt a minőséget tükrözik, amelyet a vásárlóid és partnereid felé szeretnél közvetíteni. 

Mivel foglalkozom?

Rendkívül szerteágazó a munkám, hiszen ugyanolyan örömmel készítem el egy weboldal szövegét, mint amilyen izgalommal dolgozom egy-egy szlogenen, vagy éppen PR cikken. 

Amiért bátran kereshetsz:

Mit ígérek? Hatékony, pontos munkát és korrekt árakat.

Nálam a SEO optimalizált szövegírás nem extra szolgáltatás, hanem alapkövetelmény.

Nálam nincs két ugyanolyan munka.

Kérj árajánlatot még ma!

Weboldal készítés / Redesign / Kiadványszerkesztés

Örömmel együtt dolgoznál valakivel, aki megálmodja, vagy éppen újra álmodja a weboldaladat, emellett bámulatos logókat, grafikákat és szuperizgalmas kiadványokat készít? 

Szeretettel ajánlom a figyelmedbe az Especial Design megálmodóját és tulajdonosát, Sebők Esztert, akinek az egere valójában egy trükkös varázspálca.

SzóShake – Marketing szövegíró szolgáltatás 2023 | Minden jog fenntartva